Dodekaéder építése
A dodekaéder 12 szabályos ötszögből építjük fel, 12 oldala, 20 csúcsa és 30 éle van. Kiindulási alapunk három egymásra kölcsönösen merőleges téglalap és egy kocka. A téglalapok és a kocka csúcsai, az dodekaéder csúcsai is.
A téglalapok azonban némiképp eltérnek az ikozaéderhez szükséges aranytéglalapoktól.
Oldalhosszúságukhoz ezúttal nem csupán τ = 1,618034 a értékre lesz szükségünk, hanem az egységnyi téglalap levágásával keletkezett τ – 1 = 0,618034 értékre is. Az így keletkezett téglalap valamivel keskenyebb a korábban megismert téglalaphoz képest (annak 2 x 1, ennek 2 x 0,618034 az élhosszúsága).
Konstansok rögzítése
A Projekt adatai vezérlőpanel Konstansok fülre kattintva rögzítsünk ezúttal négy konstanst. Legyen A = 1, B = 0, C = 1,618034 és D = 0,618034.
Csúcsok és lapok rögzítése
Az Aktív alakzat adatai vezérlőpanelen vegyük fel a csúcsokat. Először a három téglalapét, majd a kockáét. Mivel a sok csúccsal dolgozunk, részleteiben mindig kössük össze a már meglévő pontokat. Az első téglalap csúcsai után építsük fel az első téglalapot, az második téglalap csúcsai után a második téglalapot, a harmadik téglalap csúcsai után a harmadik téglalapot, majd legvégül a kockát is.
Kocka rögzítése
A kocka elkészítése ismert. Eddigiektől csupán annyiban térünk el, hogy az 1, és -1 értékek helyett a számokhoz rendelt konstansokkal dolgozunk: A, és –A. Ha rögzítettük a csúcsokat, vegyük fel a kocka lapjait is.
Dodekaéder lapjai
Az elkészült alakzatunk csúcsai a dodekaéder csúcsai is, most már csak össze kell kötnünk azokat, szabályos ötszögformákat alakítva. A csúcsok összekötéséhez lapokat használunk, és az éleket majd utólag vesszük fel. Kattintsunk a Lapok fülre és rögzítsük a dodekaéder lapjait.
Élek felvétele
Eszközök menü/ Élek rögzítése lapok alapján vegyük fel az elkészült alakzatok éleit is. Bár megjegyezzük, hogy ez csupán formai kérdés, a végeredmény szempontjából lényegtelen.
Fóliák
Az Aktív alakzat adatai vezérlőpanelen a Fóliák fülre kattintva vegyünk fel öt fóliát. Majd értelemszerűen helyezzük az elemeket a fóliákra. JOBBEGÉR-GOMB / Összes kijelölése, majd Fólia módosítása / Kijelölt csúcsok, élek vagy lapok módosítása parancsokkal. Ezt követően próbáljuk ki a fóliák használatát.
fólia száma | fólia neve | ezek az elemek kerülnek rá |
1. számú fólia | téglalapok | téglalap csúcsai, élei és lapjai |
2. számú fólia | kockalapok | kocka lapjai |
3. számú fólia | kockaélek | kocka csúcsai és élei |
4. számú fólia | dodekaéderélek | dodekaéder élei |
5. számú fólia | dodekaéderlapok | dodekaéder lapjai |
Alakzat átnevezése
A Projekt adatai vezérlőpanelen az Alakzat fülre kattintva nevezzük át az alakzatot, legyen a neve: „dodekaéder”.