Timitanár Digisuli

LÁTOGATÓK SZÁMA
  • 184 356
Partner

Testek darabolása egybevágó részekre

Daraboljunk kockát három egybevágó részre.

A kockaháló duplázása

Rögzítsünk egy kockahálót a szokott módon, majd mivel három egybevágó részre szeretnénk darabolni a kockát, kezdjük a kockaháló kétszeri duplázásával. Az Eszközök menü / Kijelölt alakzatok duplikálása parancs segítségével háromszorozzuk meg a kockahálót, majd a Projekt adatai vezérlőpanelen nevezzük át mindhárom alakzatunkat. JOBBEGÉR-GOMB / Alakzat átnevezése parancsra kattintva, legyen az első a „piros”, a második a „kék”, a harmadik pedig a „zöld”.

Gúlák elkészítése

Ezt követően jelöljük ki először a piros nevűt, pipáljuk ki az előtte lévő jelölőnégyzetet, és készítsük el az első gúlát. Az Aktív alakzat adatai vezérlőpanelen a Lapok fülre kattintva rögzítsük a piros rész lapjait, és stílszerűen színezzük is mindet piros színűre. Töröljük ki a fölöslegessé vált kockahálót az Élek panelen, majd esztétikai okokból az Eszközök menü / Élek felvétele lapok alapján paranccsal rögzítsük a piros éleket is. Így utóbb mutatósabb lesz ábránk. Az Eszköztár / Csúcsok megjelenítése gombbal tegyük láthatatlanná a kockaháló csúcsait, hiszen mostantól arra már nem lesz szükségünk.

Ezután ismételjük meg az eljárást a kék és a zöld részre is.

 

Három gúla egyben

Ha mindhárom gúlát elkészítettük, akkor jelöljük ki őket egyidejűleg, és így láthatóvá válik, hogy hárman egy kockát alkotnak.

Animáció

Hogy szemléletes legyen a térfogat – azonosság animáljuk is a gúlákat. Hárman, három irányba mozdulva széthúzódnak, majd összezárónak újra egy kockát alkotva. Az Animáció menü / Animáció szerkesztése paranccsal nyissuk meg az Animációk panelt, és ott állítsuk be a szükséges mozgásokat.

Egyéb mintafeladatok

MESEKIRAKÓ

SZENTESKIRAKÓ
PanniWord 2.web
Szentes képekben – régi
FlashMatek