Csonka-oktaéder építése
A csonka – oktaéder 14 oldallapjából 8 szabályos háromszög, 6 pedig négyzet. 24 csúcsa és 36 éle van.
Az elkészítés lényege, hogy egy négyzeet a tengelyek körül fogunk forgatni. A kapott csúcsok összekötésével pedig gyakorlatilag elkészül a test. Az egyetlen igazán nagy kérdés az lehet, hogy hová kerüljön az első négyzet, amit forgatni szeretnénk. Számoljuk ki, rajzoljuk le a táblára, és értelmezzük a feladatot.
Ha egy 2 x 3 egység oldalhosszúságú kockát építünk, és azt mindhárom tengely mentén eldaraboljuk, akkor 8 darab egybevágó, 3 egység oldalhosszúságú kockát kapunk. Tekintsük az egyiket közülük (a többire analóg módon értendő), amely koordinátái (+; +; +) előjelekkel bírnak. Kössük össze az eredeti 6 egység oldalú nagykocka lapjainak középpontját, és az összekötő szakaszt, harmadoljuk. A harmadoló pontok koordinátái térbeli koordináta rendszerben, az ábrán látható módon alakulnak.
Ha tehát felveszünk egy négyzetet például az (1; 0; 2 ) csúcsra, és majd azt forgatjuk az X és az Y tengelyek körül 90 illetve 180 fokokkal, akkor megkapjuk a 6 egybevágó négyzetet, amelyek csúcsait összekötve a szabályos hatszögek is kialakulnak.
Csúcsok felvétele
Az Aktív alakzat adatai vezérlőpanelen a Csúcsok fülre kattintva rögzítsük az első négyzetet, a már említett (1; 0; 2 ) csúcshoz igazítva.
A többi négyzet csúcspontjait nem itt fogjuk felvenni, hanem forgatással helyezzük első négyzetünket a többi helyre, majd pedig a kapott csúcsokat összefésüljük egy alakzattá.
Csúcsok felvétele forgatással
Kattintsunk az Eszközök menü/ Transzformációk parancsra, és a Traszformációk ablakon válasszuk a Forgatás lehetőségét, és végezzük el az előírt forgatásokat:
Forgatás (utána FELVÉTEL gomb) | Rögzítés módja (utána RÖGZÍTÉS gomb) |
…X tengely körül (fok) 90 fokkal | Transzformált alakzat felvétele új alakzatként |
…X tengely körül (fok) 180 fokkal | Transzformált alakzat felvétele új alakzatként |
…X tengely körül (fok) 270 fokkal | Transzformált alakzat felvétele új alakzatként |
…Y tengely körül (fok) 90 fokkal | Transzformált alakzat felvétele új alakzatként |
…Y tengely körül (fok) 270 fokkal | Transzformált alakzat felvétele új alakzatként |
Csúcsok felvétele
A Projekt adatai vezérlőpanelen, az Alakzat panelen jelöljük ki a hat négyzetet és az Eszközök menü/ Kijelölt alakzatok összefésülése paranccsal fűzzük egymásba őket, hogy egy alakzat legyen, és a csúcsok egy sorszám szerint haladjanak 1-től 24-ig.
A forgatás lépései
Lapok rögzítése
A kapott csúcsokat kössük össze úgy, hogy szabályos hatszögek keletkezzenek. Kattintsunk az Aktív alakzat adatai vezérlőpanelen Lapok fülre és rögzítsük rendre a hatszögek lapjait is.
Élek felvétele
Kattintsunk végül az Eszközök menü / Élek felvétele lapok alapján parancsra, és rögzítsük az éleket is.
Alakzat átnevezése
Majd ugyanitt JOBBEGÉR-GOMB / Alakzat átnevezése paranccsal adjunk nevet az alakzatnak, legyen „csonkoltoktaéder”.