Budapesten jártunk!

2006.04.01.

Az egész úgy kezdődött, hogy az alsós tanító nénink, Dobóváriné Kati néni, kirándulást szervezett a jelenlegi osztályának, és meghívott bennünket is. Velünk volt még a másik tanító néni, Debreczeni Edit néni és mi még elhívtuk magunkkal Tornyi Molnár Edit nénit, aki a rajztanárunk. Így ment együtt a 3.a és a 6.a osztály.

Hajnalok hajnalán, a 6.02 - kor induló vonattal mentünk. Gondoltuk bevesszük az ország fővárosát, megszálljuk a Parlamentet, száguldozunk a Metróval, siklunk Siklón a Budai Várba, ott a Nemzeti Galériába. Megtámadjuk a Halászbástyát, majd legyaloglunk vissza Pestre a Nyugati Pályaudvarhoz. Szóval sokmindent terveztünk.

Pászti Dani még a negyedikes kishugát is elhozta magával. Hiába na, Dani nagyon szereti a a kishugát. Á! Ő egyáltalán nem olyan bratyó, akinek ciki egy kistesó.

Azután végre megérkeztünk. A Nyugati Pályaudvartól a Parlamentig gyalog sétáltunk el, mert az nagyon közel van hozzá.

És azután hírtelen megláttuk az Országházat!

Miután azonban kissé korán érkeztünk, volt időnk lesétálni a Duna partjára, hogy megcsodáljuk az áradó Dunát. Nálunk Szentesen ugyanis csak a Tisza szokott áradni, és hát a Duna az mégis más.

Utána odavonultunk a bejárat elé, és izgatottan vártunk.

Majd hosszas várakozás után, egyszercsak megnyiltak előttük a Parlament kapui. Állati izgalmasan indult, hiszen mindenkit átvilágítottak a bejáratnál, mint ahogy a repülőtereken szokták, és csak azután léphettünk be a Házba, ha már nem "csipogott" rajtunk semmi gyanúsan.

A Koronaékszereknél csak az volt a baj, hogy nem lehetett használni a vakut, és így rendkívül nehéz nagyon jó képeket csinálni. Mellesleg volt ott valami titokzatos dolog is, mert Timi néni fényképezőgépe, azóta össze-vissza csipog, időnként "önálló életet él", a vakumódokat másodpercenként átállítja kedve szerint, így szervizbe kell vinni. És érdekes addig meg nem volt semmi baja a gépnek. Ez nagyon gyanús!!!

Timi néninek utóbb (miután ráébredt arra, hogy a fényképezőgép maradandó károsodást szenvedett) az az ötlete támadt, hogy valószínűleg az átvilágító berendezés tette tönkre a fényképezőgépet, annak ellenére, hogy ígéretet tettek arra, hogy nem esik semmi baja. Egy digitális fényképezőgép, talán mégsem szereti, ha a belsőségeibe világítanak. Mondjuk ez eléggé drága móka volt, és persze a Parlamentből senki nem fogja megtéríteni a kárát.

Azt azért Timi néni nagyon szeretné érteni, hogy miért kell egy fényképezőgépet átvilágítani a Parlamentbe. Lehet, hogy bizonyos fényképezőgépek merényletet készülnek elkövetni az Országház ellen, és így keresik, hátha kiszúrják maguknak a gyanús fényképezőgépeket? Rendben! De miért kell az ártatlan fényképezőgépek elektronikáját tönkretenni???

Egy társalgó után az ülésterem következett.

Legvégül egy hátsó lépcsőházon keresztül vezettek le minket az utcára

A Parlament után Metróztunk egyet, majd a Széchenyi- Lánchídon mentünk át Budára.

A híd nagyon izgalmas volt, hiszen a Duna alig egy méterrel volt alattunk. Az egészben az volt a legviccesebb, hogy Timi néni szédül a hidakon, és Edit néni úgy kisérte át, nehogy véletlenül elájuljon a híd közepén. Persze  mi meg ugrattuk (mert rendkívül együttérző diákok vagyunk), mindenáron mutogatni akartunk neki úszó farönköt meg ugráló halakat (amik nem is voltak, csak poénkodtunk vele). De őt mindez akkor, valamiért egyáltalán nem érdekelte. Alig várta, hogy átérjünk Budára. Valószínűleg ez volt élete egyik leghosszabb útja.

Budán újabb megpróbáltatások értek bennünket. A Siklóval mentünk fel a Várba, és hát nem egy társunk küszködött némi tériszonnyal. Közben nagyokat nevettünk, újjongtunk, mert hiszen el kell ismerni nagyon szép volt a kilátás.

A 3.a-sok a Gellért nevű Siklóval, mi pedig a Margit nevűvel siklottunk fel.

Miután felértünk mégszebb kilátást tárult elénk.

Eléggé hosszasan gyönyörködtünk a kilátásban. Nagyon tetszett mindenkinek. Azaz majdnem mindenkinek, ugyanis ezen a helyen már egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy néhányunknak komoly tériszonya van.

A következő állomás a Nemzeti Galéria állandó kiállítása volt, ahol nem készíthettünk fényképet, mert ahoz a fényképezőgép számára külön belépőjegyet kellett volna venni, valami 1500 Ft-ért, és annyit nem gondoltunk erre rászánni.

Alig ültünk neki egy kis uzsonnának, amikor máris elindultnuk a Mátyás templom irányába. Hosszasan gyalogoltunk, amit egy idő után még hosszabbnak éreztünk, ugyanis egyre több gyereknek fájni kezdett a lába, amit a tanár nénik valamiért nagyon meg tudtak érteni. A Mátyás temlpomba azonban nem engedtek be minket, mondván szombat van, ilyenkor nincs látogatás az Isten házába. (???)

Némi értetlenkedés után azonban megráztuk magunkat és jegyet vásároltunk a Halászbástyához.

És ezután iszonyú hosszú gyaloglás következett. Lementünk a Várból az első Metrómegállóig, majd átmentünk Metróval a Duna alatt, az Országházig, és onnan újabb séta a Nyugati Pályaudvarig.

Miután volt a vonat indulásáig még egy óránk, átmentünk a szomszédos Mc'Donalds-ba és ettünk egy fagyit, vagy valami mást, ki mire volt éhes.

És azután irány haza! A vonat 17 óra körül indult.

Valamikor 20.15-kor értünk haza.

 Mindenütt jó, de legjobb mégiscsak itthon!